Klub64
Nemzeti Gyerektábor
Magyar Sziget
Székely Sziget
Magyar Ellenállás Akadémia
Remény Háza
Egyéb rendezvények
Küldjék a parlamenti sleppnek, akik nemrég keresztény létükre zsinagógában tetszelegtek.
A Népszabadságnak adott interjú után a Tényeknek nyilatkozott Cs. István, aki saját bevallása szerint is többekről jelentett a titkosszolgálatoknak.
Magyarország jövőre három százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez, erről döntött a kormány szerdai ülésén - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
Megszerezte első győzelmét a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtező sorozatban, miután Rudolf Gergely és Koman Vladimir góljaival 2-1-re legyőzte Moldova nemzeti csapatát a Szusza Ferenc Stadionban.
A biztonsági ellenőrzések miatt kialakult "torlódás" miatt csak rendkívül lassan és nehézkesen lehetett bejutni a Magyarország-Moldova Eb-selejtezőre kedden este.
A szolgáltatók 10 %-os gázáremelést tartanak indokoltnak már októbertől - értesült a nol.hu. A kormány állítólag idén nem akar gázáremelést. Az elemző szerint, ha valóban elmarad a drágulás, jövőre még nagyobb mértékben megugorhat a gáz ára, akár húsz százalékkal is.
A sportversenyek ne akadályozzák a Budapestiek közlekedését! A Jobbik főpolgármester-jelöltjeként vegyes érzelmekkel fogadtam a hírt, miszerint triatlon világbajnokság bonyolítása miatt ismét több belvárosi útvonalat lezárnak a budapestiek elől, ráadásul napokra.
Előadás- és beszélgetéssorozatot szervez keresztény házasságra készülő fiatalok számára a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, az Országos Lelkipásztori Intézet és a Katolikus Családtervezési Tanácsadó.
Saját gondolatok helyett álljon itt egy párbeszéd egy történelmi filmsorozat befejező részéből:
- Méltóságod! Mi az, amit örökre elveszíthet az ember?
- Az erényeit.
- Nem. Mert a tetteivel még visszanyerheti erényeit.
- Akkor a becsületét.
- Nem. Hiszen, megtalálhatja a módját, hogy visszaszerezze azt, pont ahogy az ember mindig elveszett szerencsére lel.
- Akkor nem tudom, felséged.
- Idő, méltóságod. Minden veszteség közül, az időt a legnehezebb visszanyerni, mert azt sosem lehet.
A hazafelé tartó magyar kontingens elleni fatális támadás másnapján megjelent közlemény szerint a tálibok nem értik, mit csinál egy kis európai ország Amerika háborújában.
Magyar István alezredest, egyetemi adjunktust az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság 2002 és 2010-közötti politikai szabadságjogokkal összefüggő visszaéléseket vizsgáló albizottsága hétfőn hallgatta meg. A hivatásos katona közreműködött a 2006-os események után íródott Papp- és Ignácz-féle jelentések készítésében. Ő vizsgálta az intézkedő parancsnokok munkáját, és amint fogalmazott: a „paranormális eseményeket”.
A gazdasági nehézségeknél nagyobb gond, hogy a magyarok elveszítették a politikában a bizalmukat, a magyar államiság a szétesés határán egyensúlyozott - mondta Orbán Viktor, aki a kormány első száz napját értékelte.
Cigányterroristák az éjszaka leple alatt levágták Abonyban több családi ház faláról is a réz gázcsővezetéket, miközben a lakók odabent békésen aludtak. Reggel felkelve látták aztán megdöbbenve, hogy mi is történt az éjszaka. Az ügyben feljelentés történt és a rendőrség megkezdte a nyomozást.
A jelöltállításhoz szükséges ajánlószelvényeknek átlagosan mintegy a dupláját gyűjtötte össze a Jobbik Magyarországért Mozgalom Jász-Nagykun-Szolnok megyében és Szolnokon - közölte a párt helyi elnöke hétfőn.
"Összefogás Budaházyért" címmel nagyszabású tüntetésre kerül sor a Kossuth téren szeptember 13-án 18 órától, ahol felszólalnak a nemzeti oldal ismert személyiségei is.
Dunja Mijatović, az EBESZ boszniai származású, nem uniós elnöke azt írta, hogy a magyar médiacsomag „bénító hatással lenne a demokráciában alapvető fontosságú szabad véleménynyilvánításra”. Majtényi, bukott ORTT elnök bojkottra hívta fel az ellenzéki pártokat.
A Jobbik részvétét fejezi ki az Afganisztánban életveszélyes sérüléseket szenvedett, s ma elhunyt Kolozsvári György zászlós családjának, barátainak és bajtársainak.
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) saját listával indul az október 31-re kitűzött ukrajnai helyhatósági választásokon, miután megszakadtak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) kezdeményezett, a választási együttműködést célzó tárgyalások – adta hírül Kárpáti Igaz Szó.
Az EU Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága felszólította a magyar kormányt, hogy módosítsa a Simor András fizetéséről rendelkező törvényt. A kormánynak október 1-ig kell reagálnia, utána a főigazgató kérni fogja a Bizottságot, hogy indítsa el a jogsértési eljárást Magyarország ellen - írta az Index.
Toroczkai László és Zagyva Gy. Gyula korábban már beszélt arról (pl. a Magyar Szigeten), hogy mit is akarnak képviselni a Vármegyések az alkotmány kapcsán. Ezt akadályozta most meg a bizottság a HVIM kizárásával, amit a Jobbik kivételével minden párt megszavazott.